Az elmúlt évben robbant a köztudatba igazán a mesterséges intelligencia. Elérhetővé váltak szinte mindenki számára az MI alapú alkalmazások, köztük az egyik legnépszerűbb a ChatGPT, amivel a legtöbben az MI-t azonosítják.
Ahogy az ipari forradalom idején, amikor felfedezték a gőz hatalmas erejét, és a manufaktúrák lassanként eltűntek és a helyüket felváltották a gyárak, vagy később, amikor a technikai fejlődés begyűrűzött és a lovas kocsikat lassanként felváltották az autók, most is félünk a technológiai újdonságoktól, hiszen ahogy a korábbi mintázatokat megfigyelhetjük, gyökeres társadalmi változásokat hozhatnak.
Az oktatás területén is megfigyelhető technológiai forradalom, amely az MI különféle alkalmazásaiban csúcsosodik jelenleg ki, egyfajta félelmet szül különösen az idősebb tanári nemzedékben, emellett a tanári szerep megváltozását, az oktatás teljes szemléletének változását követeli.
Már nem utópia, hanem a valóság maga, hogy minden szükséges információt megtalálhatunk az interneten, a ChatGPT kérdésünkre minden általunk tudni kívánt anyagot percek alatt elénk tár.
A tanár, mint a tudás kizárólagos forrása szerep egyértelműen idejét múlt. Világunk felgyorsult ennek következtében, ahhoz, hogy valaki az életben sikeres legyen, már nem az iskolában megkövetelt jó munkamemória az elsődlegesen fontos, hanem a jó analizálási képesség, az összefüggések és ismétlődő mintázatok felismerése, a helyzetekhez való adekvát és gyors alkalmazkodás, annak képessége, hogy el tudjuk választani a valódit a hamistól, a fontosat a nem fontostól, vagyis ellentétben az emberek számára időt nyerő és eddig adaptív gyors, mondhatni felületes gondolkodástól (ez vezet különben a sztereotípiák könnyű kialakulásához is), szükség lesz ismét a valódi mély és komplex gondolkodásra (kognitív komplexitás), paradox módon képesnek kell lennünk ezt gyorsan működtetni. (Ezzel szemben sajnos a munkamemória ma még a sikeres felsőoktatási karrierhez elengedhetetlen, hiszen az egyetemeken a vizsgák arról szólnak, hogy ki tud minél gyorsabban nagyobb információanyagot bemagolni, majd kontextus nélkül használni, később elfelejteni.)
Jelenleg fogalmunk nincs arról, milyen új foglalkozások lesznek a jövőben, milyen szakmák szűnnek meg, az MI térhódítása pontosan milyen társadalmi változásokat generál majd a világ különböző régióiban.
Egyet tehet az iskola ma a gyerekeinkért, megtanítja őket komplexen gondolkodni, szocializáltan viselkedni, az érzelmi intelligenciát működtetni, angolul készségszinten beszélni, emellett legalább két idegen nyelvet használni.
Azt gondolom azonban, hogy ehhez hozzátartozik az általános műveltség tanítása is, de nem az adatok bemagolására szorítkozva, hanem a nagymintázatok, az összefüggések szintjén.
Láttatni kell, hogy adott társadalmi történések hogyan hatnak a művészetekre, a társadalmi változásokat mi okozza, mi miből következik.
Ezenfelül a művészetek tanítása, az alkotás folyamata, nemcsak a története, rendkívüli módon fejleszti az érzelmi intelligenciát, az önreflexiót, az önismeretet, az empátiás készségeket, az egymáshoz való kapcsolódás lehetőségét adják, amelyek elszigetelt és magányos világunkban a kiegyensúlyozott élet egyik legfontosabb alapját képezi.
A tanárok felelőssége az, hogy a művészetek, az irodalom, a történelem, a zene szeretetét és izgalmasságát át tudják adni diákjaiknak.
Rengeteg problémafókuszú beszélgetéssel, projektmunkával, a hatalmas tudásukkal, a jó és érdekes kérdéseikkel, amivel le tudják a figyelmet kötni.
Vonatkozik ez a természettudományos tárgyakra is, amelyekkel a logikát lehet fejleszteni.
Utoljára hagytam szakterületemet, az idegen nyelvek tanítását és a gördülékeny, magabiztos kommunikációt.
Az MI alapú nyelvtanítási applikációk, fordítógépek elterjedésével egyre nagyobb vita alakul ki szakmai és nem szakmai körökben is, hogy egyáltalán szükség lesz-e az idegen nyelvek tudására?
A fentiekből egyértelműen kiderül, hogy amellett érvelek, igen szükség van rájuk.
Az idegen nyelven történő kommunikáció fő célja egymás megértése, a beszéd pedig ennek egyik egy eszköze.
Emellett az idegen nyelvek ismerete fejleszt egy sor más fontos készséget is, mint az érzelmi intelligencia, rugalmasság, és a gondolkodás módja.
A globalizált és meglehetősen leegyszerűsödött angol nyelv ismerete is egy a miénktől eltérő gondolkodási mintát ad, ez pedig nem más, mint a globalizált világ logikája.
Külföldön élve sok olyan emberrel találkozom, akik három-négy nyelvet is beszélnek folyékonyan, esetleg vegyes házasságból származnak, ahol a napi élethez tartozik két nyelv elsajátítása, és ehhez jönnek még a tanult idegen nyelvek.
Egyrészt ezek az emberek, ez természetesen szubjektív tapasztalat, de kutatások is alátámasztják, nyitottak, kedvesek, rendkívül empatikusak, és műveltek, amelyet jól használnak a különféle helyzetek megértéséhez és a felmerülő kihívások hatékony megoldásához.
Másrészt beszámolnak arról, hogy másképp kezdenek el gondolkodni, amikor a különböző nyelveket beszélik, sőt egy picit a személyiségjegyeik is a beszélt nyelv kultúrájához idomulnak, hangjuk megváltozik a más intonáció végett.
Könnyedén működtetik ezeket a különböző gondolkodási mintákat, a saját belső értékeik és önismeretük megtartásával idomulnak a helyzetekhez, és járnak be sikeres karrierutat, találnak kulcsot a másik emberhez.
Az MI nyújtotta lehetőségek a fentieket nem helyettesítik, azonban, ha az MI-re tanulási segítségként tekintünk, és az oktatási folyamatban megtaláljuk a helyét, akkor nagyban meg tudják könnyíteni a tanár és a tanuló dolgát.
Könnyedébben oldható meg a tanári vezetéssel, a diákot jól ismerve a nyelvi anyagok személyre szabása, a tanár mentorként tud működni, a diák számára pedig élvezetessé és játékossá válik a tanulás, elkerülhetővé válik az, hogy az eredetileg sok motivációval elkezdett nyelvtanulási folyamat kötelező, unalmas feladattá váljon.
Az egyik legnagyobb előnye ezeknek a programoknak a játékosítás lehetősége, szakszóval a gamifikáció.
Véleményem szerint az a világ igazán sekélyes lesz, ahol helyettünk fordítógépek közvetítik a gondolatainkat mások felé, és lemondanak az emberek a nyelvtudás igényéről.
Nyelvtanulók közül sokan lélegeznek fel boldogan, amikor az MI alapú fordító és tolmácsprogramok szóba kerülnek.
Azt gondolják, itt az instant megoldás a nyelvtudás hiányára.
Valószínűleg egyszerűbb alap szituációk esetén ez a segítség jól jöhet, de ugyanúgy, ahogy a konferenciákon az emberi tolmácsok, úgy a gépek sem fogják tudni a magánbeszélgetéseken, a meetingek szünetei közötti egymáshoz való kapcsolódásban pótolni a valódi nyelvtudást és az ezzel járó emberi reakciókat.
Az a gyanúm, hogy az a tehetős társadalmi réteg, ahol mindig is értéket képviselt a tudás, az idegen nyelvek gördülékeny használata, az MI alapú nyelvoktatási applikációk terjedésével még inkább különválik majd a szociálisan nehezebb helyzetben lévőktől, és elérjük idővel azt, hogy egy szűk réteg vezeti majd a világot, akik gyorsan, de komplexen lesznek képesek gondolkodni, nyelveket beszélni, az MI nyújtotta lehetőségeket a helyén kezelni, az információkat értelmezni emberként és kapcsolódni a másik kultúrához.
Már most látható, hogy paradox módon a technika nyújtotta lehetőségek nem kiegyenlítik, hanem mélyítik a társadalmi szakadékot.
Ahol nem érték a műveltség, a tudás, ott könnyedén átveszik a gondolkodás képességének a helyét a különböző applikációk, a félinformációkon alapuló manipuláció, gondoljunk csak a videómegosztó platformokra, ahonnan leginkább csak a butaság zúdul ránk megállíthatatlanul. Hatalmas a felelősségünk a gyerekeink felé.
Eszembe jut az a régi film, a Hülyék paradicsoma, ahol a 20. században lefagyasztanak két buta embert kísérleti céllal, amely jól sikerül, és ötszáz év múlva ébrednek fel egy furcsa világban, ahol alapvető, az életet megkönnyítő tudás hiányzik, de technika van, és a legfontosabb jelmondata az egyik főszereplőnek az, hogy “szeretem a pénzt”. Esetleg Mátrixban élhetünk majd, egy virtuális világban, ahol mindent készen kapunk, testünk pedig egy kémcsőben pihen mindeközben. Enyhébb változatban egyek leszünk a Ready Player One társadalmából, akik egész nap a virtuális térben élik az életüket, szuperképességekkel felruházba, miközben roncstelepeken, a szemét között élik való életüket.
Az embert a gondolkodás és beszéd emelte ki az állatvilágból, az írás pedig képessé tette őt mindezek megörökítésére és továbbadására.
Az írás gyakorlásának például azért van hatalmas szerepe az idegen nyelvek oktatásában (is), mert képessé tesz a strukturált gondolkodásra, a nyelv rétegeinek mélyebb megértésre, a nyelvtan cizellált és helyes használatára, mely a beszédben is fontos, noha a rengeteg fogalmazó program miatt nem is kellene vele már foglalkozni elviekben. Én amellett vagyok, hogy a program ne helyettünk írja meg a levelet, hanem annak javításában segítsen, így fejlesztve minket.
Sokan azt hitték, hogy a ruhagyártás miatt a ruhák tömegcikké válásával nem lesz tovább szükség a kézzel készített egyedi termékekre, ezzel szemben haute-couture néven a vásárló igényeit maximálisan kielégítő, rászabott egyedi kreációként él a mai napig tovább, amely csak a leggazdagabbak számára elérhető luxuscikk lett, mintsem veszítve létjogosultságából, hanem inkább kiemelve azt.
Valahogy így látom a tudás és ezen belül is a nyelvtudás jövőjét. Az, hogy ki képes nyelveket jól beszélni, alapvetően meg fogja határozni azt, hogy ki hova tartozik, hiszen a tanulás pénzbefektetés és időigényes folyamat. A tudás bevésését az applikációk nem rövidítik le, csupán egyszerűbbé teszik.
Emellett, mi történik, ha a telefonunk lemerül, és nincs semmi segítség kéznél, amikor idegen nyelvi helyzetbe kerülünk?
Mire tudunk hagyatkozni, hacsak nem önmagunkra, a megszerzett tudásunkra és tapasztalatunkra?
A tanult ember tud igazán laza eleganciával és magabiztosan a világban mozogni, a többiek bezárják magukat saját kereteik közé.
Végezetül elmesélek egy történetet, amit a minap éltem meg.
Tuniszban sokat taxizok, mert itt nincs megbízható tömegközlekedés. Ahhoz vagyok szokva, hogy az út alatt jókat beszélgetek a sofőrrel, főleg az idősebbekkel, mert remekül beszélnek franciául általában, és sok dolgot tanulhatok meg a helyi kultúráról.
Múltkor egy fiatalabb ember vezette az autót.
Mint kiderült nem beszélt semmilyen nyelven, csak arabul.
Nagyon szeretett volna velem kommunikálni, ezért megmutatta a telefonján a “tolmács applikációját”, amelybe bemondta a kérdését, majd az angolra lefordította azt. Én angolul válaszoltam, mire a gép arabra fordított.
Vicces helyzet volt, mert a gép sajnos félrefordított, hiszen a kontextust, amiben a kérdések és válaszok elhangzottak, nem volt képes értelmezni.
A sofőr kezdeti lelkesedése abbamaradt, így az út nagyobb részében hallgattunk inkább, vagy a non verbális kommunikáció eszközeit, mint mosoly, mutogatás használtuk.
Biztosan egyre fejlettebb tolmácsgépek lesznek a piacon, mégis mulatságos elképzelni a használatukat valós helyzetben.
Azt hiszem, hogy az MI határtalan lehetőségeket ad az életünk minden területén, a kérdés csupán az, hogyan és mire használjuk azt, megtaláljuk e benne az önmagunk és társadalmunk fejlesztésének a lehetőségét, segítség lesz, vagy az elbutulás eszköze.
Ismét felmerült ez a kérdés #OrbánAnita a #GLOBSEC konferencián tartott beszédével kapcsolatban.
