Mostanában statisztikákat elemzek, hol tartunk mi, magyarok nyelvtudásunk tekintetében az európai mezőnyben.
Ezzel egyidőben pedig kezembe akadt egy másik kimutatás is, ahol a felsőoktatásban tanuló fiatalokat számszerűsítették évtizedre visszamenően, hányan tanulnak és milyen idegen nyelvet választanak
Mindkét adaton megdöbbentem, nincsenek jó híreim.
Radikálisan csökkent az idegen nyelveket tanulók száma a magyar felsőoktatásban a vizsgált időszakban, és vezet az angolnyelv, amelyet a német követ, majd jönnek a latin nyelvek elenyésző számban.
Rosszat fog tenni a nyelvvizsga kötelezettség eltörlése, ezt a tendenciát erősíti majd, és sajnos (nemcsak) ennek következtében a társadalmi osztályok közötti szétszakadás egyre látványosabb lesz.
Nyilvánvaló már, hogy Magyaroszágon kialakult egy olyan szűk elit, akik számára a legjobb iskolák és képzések elérhetőek, akiknek a szülei képesek a sokszor havi egymillió forintra rúgó tandíjat is már általános iskolai szinten megfizetni, ahol a tudás, ezen belül is a nyelvtudás jelentős értéket képvisel.
Ez a fiatal réteg tanul szintén szülői anyagi segítséggel külföldi egyetemeken, szerez korszerű tudást és szemléletet, és kamatoztatja később jó esetben itthon, nem pedig egy külföldi jobb életperspektíva miatt odakint.
Ez a réteg tisztában van vele, hogy az angol készségszintű tudása és a valódi idegen nyelvek ismerete kulcsszerepet játszik a műveltség megszerzésében, a vezető társadalmi szerep elérésében és megtartásában, tudja, hogy a nyelvtudás eszköz és kapu a világra, a rugalmas gondolkodási mintázatok, haladó szemléletek magunkba olvasztására, alapvetően az életünk komfortossá tételében is.
Na de mi lesz a többiekkel? Mi lesz a többséggel?
A nyelvvizsga kötelezettség eltörlése azt eredményezi, hogy a szegényebb és/vagy alacsonyabb szociokulturális rétegekből (kezdve az egyre inkább vékonyodó középosztállyal) érkező fiatalokat elvágjuk a Tudástól, elzárjuk a mobilitás lehetőségétől,
bezárjuk ide őket a pörkölt és pálinka országába.
Hiszen, ha nem szükséges a nyelvvizsga, akkor a közoktatásban az idegen nyelvek a készségtárgyak respektjének szintjére fognak süllyedni. Nem lesz szempont a tanuló számára, hogy tudjon is, ne csak elüldögéljen az órán. (Nem is lehet érte kárhoztatni, hiszen gyerek...)
A napi megélhetési gondokkal küzdő szülők pedig, akiknek fontos, hogy gyerekeik továbbtanuljanak, ezért akár erőn felül is próbáltak extra órákat fizetni, hiszen belátták, hogy heti 2-3 órában, 20 fős csoportokban lehetetlen idegen nyelveket elsajátítani (a nyelvoktatás kihívásairól a közoktatásban egy korábbi bejegyzésemben írtam már, nem ismételném el itt) de a nyelvvizsga szükséges volt a felvételihez, a diplomához, így áldoztak rá.
Ha most prioritási sorrendet fognak felállítani, akkor nem a külön nyelvi órákra költenek, hanem kenyérre és fűtésre.
Igen, ezek ellentétben az elittel, külső motivációs tényezők voltak leginkább, ezzel együtt a nyelvtudás minőségében teljesen mindegy, hogy külső vagy belső motiváció vezet az eredményig.
Legalább így nem maradtak le ezek a fiatalok az életüket egyik nagyban meghatározó tényezőnek a legalább valamilyen szintű elsajátításáról, és valamennyi esélyük volt is bekerülni az egyetemek valóban használható tudást nyújtó szakjaira, ott különböző ösztöndíj programokon keresztül külföldön is egy-két félévet tanulni, az aktív nyelvtudás által a diploma kézhez vétele után egy jobb életet alkotni maguknak, mint a szüleiké. Jobban fizető magyar állások, néhány év külföldi munkatapasztalat, más tőlünk eltérő kultúrák megismerése ezt bizony lehetővé teszi.
Értsük meg, mindez valódi, használható nyelvtudás nélkül lehetetlen, maximum a felsőoktatás büfészakjait fogják ezek a fiatalok bővíteni, csupán abból a megfontolásból, hogy legalább addig nem kell nekik munkanélküli segélyt fizetni, amíg odajárnak.
Ebben az esetben egy igazi szakmának is több értelme van megélhetés és társadalmi tisztelet szempontjából.
Bár az is jellemző, hogy az értékes kétkezi munkát is azok tudják például vállalkozásban sikerre vinni, akik magasan képzettek, nyelvtudással rendelkeznek, komplex rálátásuk van a folyamatokra, van más országokból is tapasztalatuk, vannak rugalmas gondolkodási és megoldási mintáik, nem bekövesedett sémákat követnek.
Ez a tendencia sajnos régen elkezdődött, a nyelvvizsga kötelezettség eltörlése csupán ennek a folyamatnak egy szimbóluma, hiszen az összehasonlító statisztikákból kiderül, hogy a magyarok híres öntudata nem egyenesen, hanem fordítottan arányos a nyelvtudásukkal, szintje pedig alig éri el az európai átlagot.
Amíg ez nem változik, addig maradunk bezárva, kilátások nélkül a saját népnemzeti depressziónk ingoványába.
Mások meg halkan, elegánsan elhúznak mellettünk, és majd lehet ismét irigykedni rájuk, úgyis ez éltet csak igazán minket.
Mi a megoldás?
Nem tudok biztosat. Olyan nagy a baj, hogy rendszerszinten kellene segítséget adni, perspektívát kínálni.
Nekem pedig marad a hitem abban, hogy a nyelvtudás érték, hogy töretlenül képviselik ezt kollégáim a közoktatásban és adják át a diákjakinak nap, mint nap.
Csak azt tudom tenni, amit eddig is. Leírom a véleményem, igyekszem motiváló példákat hozni és mutatni nyelvtanári csapatommal.
Olyan programokat (is) hirdetni, ahol a legelesettebb és egyben legtehetségesebb diákoknak tudunk segítséget adni, kedvezményes programokkal. Idén is lesz ilyen, megígérem.
Kép: marokkói fürdőző utcagyerekek, saját felvétel
