A legtöbb nyelvtanuló álma, hogy "folyékonyan beszéljen" idegen nyelve(k)en.

Vajon mi a baj ezzel céllal?

Tapasztalatom szerint az egyik legmeghatározóbb ok az idegen nyelven való megszólaláskor kialakuló félelmekben a nyelvtudás szintjétől függetlenül, hogy "folyékonyan" akarunk beszélni, úgy, mintha az anyanyelvünket használnánk. 

Ez csak abban az esetben lehet motiváló, ha tudásunkat reálisan látjuk, és elfogadjuk, hogy egy idegen nyelvet egy egész életen át lehet csiszolni.

A fő probléma a "folyékonyság" igényével, hogy ezt a gondolatot mazsolázgatva óhatatlanul elkezdjük magunkat másokkal összehasonlítani.

Ha jobban akarunk kijönni a helyzetből, akkor inkább leértékeljük a többieket, ha rosszabbul, amolyan önmarcangolós típusként, akkor magunkban kezdünk hibát keresni.

Mindkét út odavezet, hogy sérül egészséges önbizalmunk, és mivel egy feltételezett helyzetnek akarunk megfelelni (az egyik legalapvetőbb emberi késztetés a valahová tartozás érzése, a kiközösítéstől való félelem), túlzottan a hibákra fókuszálunk, arra, amit nem tudunk, ahelyett, hogy arra fektetnénk a hangsúlyt, amit tudunk.
Így borítékolható a leblokkolás, és az általam már sokszor emlegetett ördögi kör, a negatív kondicionálás, azaz az idegen nyelven történő kommunikáció összekapcsolódik elválaszthatatlanul a rossz érzésekkel, így egy ilyen következő helyzet automatikusan életre hívja immár belénk épülve a ledermedést.

Másrészt, ha másokkal foglalkozunk önmagunk fejlesztése helyett, ez elveszi a valódi tanulástól az időt, és mindkét esetben elhárító mechanizmusként szolgál.

Mások leértékelésével azt üzenjük titkon magunknak, hogy már nem is kell igazán foglalkozni a nyelvvel, hiszen olyan jók vagyunk (nehéz bevallani önmagunknak, hogy még nem tartunk ott, ahol szeretnénk) így gyorsan passzív lesz a tudásunk.

A másik esetben pedig egyfajta sziszifuszi munkaként, elérhetetlen délibábként éljük meg a kitűzött célt, és mivel elérhetetlennek tűnik, ez egy szuper indok lesz a feladásra, és önmagunkba vetett hitünk lerombolására. Egyfajta önszabotázs ez.

Mit lehet tenni?

Egyrészt rendkívül fontos a türelem és a kitartás, a napi rendszeres gyakorlás, talán ezt megelőzi a tudatosítása annak, hogy az idegen nyelv egy eszköz, és sokszor még az anyanyelvet sem használjuk hibátlanul.

Másrészt érdemes lenne pontosan meghatározni, hogy számunkra mit jelent a "folyékony" beszéd, és tűzzünk ki konkrét SMART célokat a nyelvtanulás különböző szakaszaiban, amelyek a jól megfogalmazott hosszútávú cél elérését teszi lehetővé. Emellett a motivációnkat is jó, ha megfogalmazzuk, miért szeretnénk idegen nyelvet tanulni.

SMART: rövid, mérhető, megvalósítható, reálisan illik a helyzethez, időhöz kötött

"Folyékonyan szeretnék angolul beszélni"- alakítsd át:
Két év múlva 1000 szóból és kifejezésből álló szókinccsel és nyelvtani tudással szeretnék rendelkezni ahhoz, hogy angolul egy üzleti találkozót le tudjak vezetni.

Ehhez szükséges a kiinduló állapot pontos ismerete (a jelenlegi tudás és nyelvi készségek szintje), a tanulás iránya, itt az üzleti életben fontos kifejezés repertoárt kell átvenni, ezekhez a változatos önkifejezés miatt a szinonimákat, idióma készletet bővíteni, kiválasztani azokat a nyelvtani egységeket, amelyek ezt a célt a legjobban szolgálják.

Ezután részekre le kell bontani az anyagot, amelyekhez minden esetben külön célt határozunk meg, és ehhez választjuk meg a heti-napi nyelvtanulással kapcsolatos rutint.

Például:
- hétfőn egy közepesen hosszú a témánkba vágó cikket elolvasni, értelmezni
- kedden az ismeretlen kulcsszavakat kiírni, megtanulni
- szerdán az interneten továbbkutatni, videókat, tanulmányokat gyűjteni
- csütörtökön a szavakat ismételni, szerdai anyagok szavait kiírni és tanulni
- pénteken az eddigiek tartalmát összefoglalni írásban, majd rövid vázlatot készíteni róla
- szombaton egy videót készíteni magunkról, ahogy a vázlat alapján beszélünk a témáról
- vasárnap pihenni

Érdemes arra figyelni, hogy ne terheljük túl magunkat, minden napra adjunk magunknak egy meghatározott időkeretet, amit a naptárunkba a teendőink közé beírunk.
Ez egy fontos lépés ahhoz, hogy a tanulás prioritás legyen, és időt akarjunk rá szánni meghatározott keretek között. Apró lépések vezetnek a kitűzött és kidolgozott stratégia mentén a célig, a homályos és nagy álmok egy idő után kiüresednek.