Örök kérdés, szinte minden egyes felnőtt nyelvtanulónál, noha rendszeresen tanulja a szavakat, nyelvtant, elvileg tudná használni a nyelvet, mégis fél adott fontos pillanatokban megszólalni. A kérdés: miért?
Most az egyik legfőbb okot fejtem itt ki részletesebben, ez pedig

a rossz tanításmódszertan.

Egy korábbi blogbejegyzésemben összegyűjtöttem az idegen nyelvi megszólalási gátak lehetséges főbb okait, olvassátok el azt is.

A közoktatásban manapság is sokszor lehetünk még mindig annak tanúi a nyelvórákon, hogy a tanár kizárólag a tankönyv anyagát tanítja, az órák a nyelvtan és a szavak kontextus nélküli magoltatásáról szólnak.

Miért?

1. A sajnos sok esetben magas 15-20 fős csoportlétszámokban majdnem lehetetlen vállalkozás megoldani a kommunikációfókuszú differenciált csoportmunkát, rengeteg extra erőfeszítést igényel ez a tanár részéről a meglehetős terhet jelentő adminisztráció és különösen a magas letanítandó óraszámok mellett.

2. Az egyetemeken a képzés folyamán a fókuszt inkább az elméleti megközelítésre helyezik, a nagy nyelvi alapvizsga után nem igazán lehet kimondottan az élő nyelvet aktívan gyakorló nyelvhasználati órákon részt venni, (bár ebben szerencsére látok elmozdulást) ezért a tanár általános nyelvtudása az épp hallgatott szakterületre kezd szép lassan lekorlátozódni, az élő nyelvben szükséges szókincs akaratlanul is passzívvá válik.

Ha nem vesz részt a hallgató tudatosan cserediákprogramokon, ha nem tartja fenn a tudását, a beszédkészségét, nem képezi a mindennapjai részét az idegen nyelv természetes használata, mire valóban tanítani kezd, megreked egy adott szinten, és nem fog tudni beszélni.

3. A közoktatásban tanított nyelvi szintek sem kívánják meg a tanár magas szintű nyelvhasználatát, a tankönyvek által nyújtott korlátozott, egyszerűsített nyelvet beszélik a diákokkal. A tanulóknak nem lesz igazi mintájuk arra, hogyan lehet komplexen kifejezni magunkat idegen nyelven is.

4. A nyelvtan szerepét a közoktatás túlmisztifikálja, a számonkérések rendszere is nyelvtanközpontú, a kisebb hibákat is megtorló. Emellett a nyelvtan tanításából is hiányzik a kontextus, annak megértetése a diákkal, mi a tanított egység mögött meghúzódó beszédszándék, mit fejezünk ki vele. Ezért rendszerint nem kötődik később bele a diákok automatikus nyelvhasználatába helyesen.

5. Maguk a tanárok is félnek megszólalni az adott idegen nyelven, mert kevés kapcsolatuk van anyanyelvi beszélőkkel, maguk sem kommunikálnak könnyedén, a nyelv nem automatikusan jön.

6. Az idegen nyelvek tudását az emberek és sajnos sok tanár is a nyelvérzék hibás értelmezésén alapulva valamiféle elérhetetlen extra képességnek tekintik, mintha annak megléte vagy hiánya bármit is jelentene abban, hogy egyáltalán a diák meg tud vagy nem tud tanulni idegen nyelveken beszélni.
Ezek munkálnak, amikor tudattalanul is negatív önbeteljesítő jóslatokat kap a diák arról hogy ő bizony képtelen lesz elsajátítani a nyelvet. Pedig a motivációnak és gyakorlásnak jóval nagyobb szerepe van, mint a nyelvérzék meglétének.

7. Maguk a tanárok sem látják minden esetben a nyelvtudás gyakorlati hasznát, nem eszközként, kulcsként tekintenek a nyelvre, amely lehetőséget biztosít a másokkal való kapcsolódásra, ahol egymás megértése, az információ megértése és átadása a fontos.

A fenti rossz mintákat a tanulók tudattalanul átveszik, a nyelvekhez kapcsolódó rossz érzelmi beállítódás egy életre meghatározhatja a diák nyelvtanulási, később a kommunikációban való sikerességét, hacsaknem tudatosan elkezd foglalkozni ezzel, hogy változtasson rajta.

Talán így már érthető, hogy sok iskolában miért nem helyeznek kellő fókuszt a valós, élő kommunikációra, és maradnak inkább a több, mint 100 éves és elavult kontrasztív, nyelvtan-fordítás módszernél. Mi egyéni oktatási módszerünkkel a technika nyújtotta előnyök mellett a személyes kapcsolódást és figyelmet ötvözzük nyelvóráinkon, ahol egyértelműen a kommunikáció tanítása a fókusz.


A kép arról szól, mekkora szabadságot és önbizalmat ad a nyelvtudás ahhoz, hogy bárhol jól érezhessük magunkat a világban. Akár egy másik kultúrában is.

(2019. dec. 24., Marokkó, Figuig oázis)